Gyilkos erejű földrengések rázták meg Japánt


-A A+

Kilencre nőtt a csütörtöki dél-japáni földrengés halálos áldozatainak száma, és a legfrissebb jelentések szerint legkevesebb 950 sérültet szállítottak kórházba, közülük 53-nak súlyos az állapota - közölte az NHK japán állami televízió.

A korábbi hírek még három halottról és száznál több sérültről szóltak.

Csütörtökön, pár órás eltéréssel két erős földrengés rázta meg Japán déli részét. Az első földmozgás a Richter-skála szerinti 6,5-ös fokozatú volt. Az amerikai földtani intézet jelentése szerint epicentruma a Kjúsú szigetén lévő Kumamoto várostól 11 kilométerre volt. A földrengést több utórengés követte, köztük egy 6,4-es erősségű.

A japán meteorológiai szolgálat péntek reggeli sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy összesen száznál több utórengés volt, és továbbiak várhatók még.

Az első rengés epicentruma mindössze 120 kilométerre volt a jelenleg egyetlen működő japán atomerőműtől, a szendai létesítménytől. A 2011. március 11-én történt földrengés következtében kialakult hatalmas szökőár után - amely súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőmű három reaktorát, nukleáris katasztrófát okozva - Japánban leállították mind a 48 még működő atomreaktort.

Kumamoto prefektúrában 16 ezer háztartás maradt áram nélkül, és 38 ezerben szünetelt a gázellátás. Omlásveszély miatt kimenekítették egy kórház 177 betegét. Összességében 44 ezer embert költöztettek ki, mintegy ötszáz iskolában és állami intézményben nyújtottak nekik ideiglenes menedéket. A rengések miatt leomlott a 17. századbeli kumamotói vár fala, és komoly károk keletkeztek a tetőszerkezetében is.

A legnagyobb károk a 34 ezres Masiki városkában keletkeztek. Legfrissebb jelentések szerint húsznál több épület dőlt össze, de több embert sikerült élve kiemelni a romok alól. A túlélők felkutatásában mintegy ötezer katona, rendőr, tűzoltó és mentős vesz részt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X